2009. szeptember 19., szombat

Megdöbbentő tények a bolygónkról és rólunk. 1 rész

A napokban kaptam egy levelet, amelyben valóban megdöbbentő és elgondolkodtató dolgokról írnak. Úgy gondoltam, hogy ezen a fórumon keresztül továbbadom ezeket az információkat, hogy minél több emberhez eljusson a hír.

˝Manapság egyre többet hallani bolygónk fokozott elszennyezéséről, ennek és az éghajlatváltozásnak bennünket is érintő élettani hatásairól, a romló egészségügyi helyzetről, járványokról. Reklámokban bombáznak bennünket úgynevezett „élelmiszerek” egészségre gyakorolt “kedvező” hatásairól, a vegyipar tisztító-, fertőtlenítő remekeiről, avagy az amúgy már normálisnak tekintett mindenféle problémánk gyógyszerekkel történő “garantált” kezeléséről.

Lássuk hát, mi is az igazság! Szedjük össze azokat az alapvető összefüggéseket, melyek alapján bátrabban merünk választani, mit és milyen mennyiségben érdemes használnunk és fogyasztanunk, különös tekintettel arra a tényre, hogy képesek legyünk gyermekeinket, a jövő generációját helyesen felnevelni, megvédeni, és testüket sikeresen felépíteni erre a betegségekkel küszködő, néha reménytelennek tűnő világra!

Már csak csupán a helyes táplálkozással, környezetbarát és természetes tisztító-, és fertőtlenítőszerek használatával bizonyos idő eltelte után segíthetünk gyermekeinknek és bolygónknak visszaállítani az egészséges egyensúlyi állapotot, hiszen ha mi úgy döntünk, hogy tudatosan többé nem fogyasztunk vegyszereket, adalékanyagokat (sem belsőleg, sem a háztartásunkban), és nem is “ürítjük” vissza azokat a természetbe, akkor a körforgás kezdetén megállíthatunk egy óriási mértékű szennyeződést, a növények, állatok és mi magunk túlélését elősegítve.

A tudomány jelenlegi ismeretei szerint mindaz a vegyi anyag, amely civilizációnk eredményeként a bolygónkra került, elszabadult. Minden nap újfajta vegyületek keletkeznek a holt és az élő anyagok találkozásával, melyet tudósaink egyelőre csak felfedezni próbálnak, ám az ökológiára gyakorolt hatásuk nem ismeretes. Az évek során eddig több mint 32 millió vegyület keletkezett (csak amiről tudunk), melyekből azonban csak 10 ezret vizsgáltak be eddig a tudósok, pedig a számuk naponta nő! A vizsgálatok eredményeire támaszkodva azonban túl sok jót nem ígér a jövő, ebben a formában. Az USA-beli Utah államában például, a Nagy-Sóstónál élő egereknek több ezer, ha nem több millió évük lett volna arra, hogy hozzászokjanak azoknak az algaevő sóstói legyeknek a higanytartalmához, amelyek fő táplálékukat képezik. Ez egy csaknem végtelen számú egérpopulációnak sem sikerült, és ugyanígy nem fog sikerülni az ember nevű emlősállatnak sem, mivel relatív kevés idő alatt túl sok újfajta megnövekedett környezeti terheléssel kell szembenéznie.

Az alábbi információk nem titkosak ugyan, de háttérbe vannak szorítva dinamikusan fejlődő világunk profitelkötelezettsége miatt. Így nem is tudatosulhatott bennünk az az óriás felelősség, amely terhel bennünket Földünk, így gyermekeink egészségének védelme szintjén.
Nem tudjuk, hogy amikor gyermekeink az általunk legjobb tudásunk szerint elkészített ételeket (köztük például a margarinos fehér kenyér, sült hús, fehér rizs, finomlisztes áru, csokoládé, stb.) fogyasztják, nem esznek mást, mint az élelmiszeripar túlfinomításos technológiái során minden vitálértékét (vitalis = élettel teli) elveszített, vegyszerekkel, adalékanyagokkal és gyógyszerekkel szennyezett, üres kalóriát.

Az alábbiakban betekintést nyerhetünk az élelmiszeripar, a vegyipar és a gyógyszeripar “boszorkánykonyhájába”, bizonyos összefüggésekben tárgyalva a szándékolt és a szándékolatlan (át nem gondolt és felelősséggel meg nem vizsgált) hosszú távú, emberiség-, és bolygóellenes cselekményeiket. Tekintsünk be jelen világunk érzékbecsapásra épülő aromakészítményeibe egy cseppet.

A lényeg, hogy a nem túl jó minőségű kis mennyiségű alapanyagból finom, könnyen elkészíthető, olcsó ételeket állítsanak elő, olyan íz és illatanyagok alkalmazásával, melyek sem nem táplálnak, sem nem egészségesek, ám jól eladhatók, és ráadásul függőséget okoznak.
Egész konyhakultúránk átváltozóban van, rég elfelejtettünk már igazi ételeket készíteni. Nagymamáink még igazi fűszerekkel ízesítettek, mi már az előre elkészített pácok, kockák stb. világában főzünk. Pedig tulajdonképpen az aromák íz és illatvilága testünk becsapását eredményezi, mivel ízlelőbimbóink jelet küldenek agyunknak az étel milyenségével kapcsolatban, amit fogyasztunk.

Például marhahúsleves kockával készítünk egy főzeléket, hogy jó íze legyen. Agyunk a hús emésztésére készül fel, de nem azt kapja. És az egyensúly borul…
Vagy epres joghurtot fogyasztunk, de az értékes gyümölcs helyett egy ausztrál fa fűrészporáról hitetik el velünk, hogy valódi epret eszünk.

A laboraroma a modern élelmiszergyártás legfőbb alapanyaga. Nélküle az ipar termékei élvezhetetlenek és eladhatatlanok lennének. Az IFF (International Flavours and Fragrances - íz és illat) 34 országban 66 gyárral van jelen. Ez a konszern befolyásolja milliók ízlését, azt amit emberek milliói esznek. A cég rendkívül kreatív, megállás nélkül talál fel új aromákat, a már meglévő találmányait szabadalom védi. Így nem láthatunk bele, mivel tüntetik el a rossz és kellemetlen szagokat és ízeket, melyekkel a nagyüzemi, mennyiségorientált élelmiszeripar szembenézni kénytelen.
Ez a cég uralja a levesporok és dobozos húskészítmények, a tévé előtti rágcsálnivalók (pl. chipsek) és mélyhűtött pizzák ízét. De még többek között a bevásárlóközpontokban működtetett légkondicionálókban használatos, tudatosan nem érzékelhető, enyhén manipulatív hatással bíró (az emberi pszichét célzott) mesterséges illatok alkalmazása is az ő innovációjuk. És mi más lehet a céljuk, mint hogy bennünket vásárlásra csábítsanak? Ízekkel, aromákkal, illatokkal. A címkék természetesen mindig a természet hangulatát, életerejét mintázzák… Mintha!… és közben a rendelkezésükre álló minden (vegyi) eszközzel , alapvető jogunkat az egészséghez és szabad akarathoz mellékes körülményként kezelve fogyasztásra és hűséges vásárlói magatartásra akarnak rábírni bennünket.

Már az 1900-as évek elején döbbenetes tényekre próbálták meg haladó és nyitott szellemiségű tudósok felhívni a világ és az uralkodó politikai, gazdasági hatalmak figyelmét. Az “ÚJ BIOLÓGIA” kutatásai azt bizonyítják, hogy az egészség az ember testsejtjeinek egészséges működésén alapszik.
A testünket alkotó közel 70 billió sejt önkényes válogatásra képes a felkínált (elfogyasztott) anyagok között, hogy e válogatás során valamely anyagot kiválasszon és a többit távol tartsa. Amennyiben nincsenek meg az eszközei arra, hogy az ártalmas anyagokat kiürítse (tiszta víz, méreganyagokkal csak csekély mértékben terhelt, vitálanyagban bővelkedő élelmiszer), akkor legalábbis elraktározza azokat. Zsírba bugyolálja, ahol nem zavarják a mindennapi működést. Ez az egyik alapvető oka a ma népbetegségként ismert elhízásnak. Szervezetünk vitáltápanyag hiányt érzékel, és azt bőségesebb kalória felvétellel igyekszik csökkenteni, mivel több vitáltápanyaghoz jut több élelem elfogyasztásával. Ez a rendezőelv a sejtekben rendkívül eltérő lehet. A betegségek csökkentik, a gyógyulás növeli, a halállal pedig teljesen megszűnik. A választási képesség működése ezek szerint az élet jellemzője, az életerő és egészség mértéke.

Az 1930-as években Dr. Hans Eppinger professzor a betegségeket úgynevezett “nyerstáplálék terápiával” gyógyította, és a sejtszintű egészség helyreállításában ez a diéta nagyon is hatásosnak bizonyult.
Pusztán test(sejt)ünk vegyszermentes, hőhatásnak ki nem tett és így vitamindús megetetésével a test saját kijavító funkcióját aktiváljuk és ezen vitáltáplálék fogyasztásával mi magunk képesek vagyunk meggyógyítani, “kijavítani” magunkat.

Ezeket a pozitív tapasztalatokat a pácienseken végzett anyagcsere folyamatok vizsgálatai újból és újból megerősítették. “Groteszk módon felmerült a kérdés, miszerint a betegek a nyers táplálékkal nem fogyasztanak-e túl sok vitamint. Ez érthető annak az uralkodó véleménynek az ismeretében, mely szerint a vitaminszükségletet a hagyományos táplálék fedezi. Azonban a vitamin túladagolás által létrejött károsodás nem lehetséges a nyersdiétánál, ugyanakkor a bőséges vitaminfelvétel kifejezetten jótékony hatású számos más tünetnél, különösen kedvezően hat a sejtek válogatási képességének helyreállítására.” Dr. Eppinger, 1938
A természetből frissen nyert táplálék fedezné leginkább az emberi test szükségleteit, mivel elméletileg bővelkedik vitáltápanyagokban.
Sejtjeink bőségesen válogathatnak a természetes vitaminokból, ásványi anyagokból, nyomelemekből, rostokból, növényi fehérjékből vagy zsírokból, egyszóval tápanyagokból.

A Háborús Táplálkozási Bizottság 1938-as jelentése szerint azonban az átlagos civilizációs táplálék hozzávetőlegesen 60 %-a “ipari élelmiszerekből” áll, amelyek tápanyagoktól mentesek, illetve abban nagyon szegények. A mai fejlett technológiával mérhető a vitálérték.
Ezek szerint míg például a cukorrépa friss levében 8500 egység egészséges energiasugárzás mutatható ki, a finomított kockacukorban nulla, noha az üres kalóriák száma mind a kettőnél többé-kevésbé ugyanaz.
A táplálékmennyiség éppen csak elegendő volta egy másik kérdést vet fel, a táplálkozásökonómia Földünkre, így a mi egészségünkre gyakorolt hatását. Itt egy új fogalmat kell bevezetnünk, a minőségi éhezést.

Ez azt jelenti, hogy kalóriákból rengeteget fogyasztunk, csak éppen ezek üres kalóriák. Ráadásul a fokozott ipari szennyezés miatt gyakorlatilag mérgező üres kalóriákról beszélhetünk!

Még ha megpróbálunk is friss gyümölcsöt vásárolni, nem lehetünk biztosak abban, hogy nem génkezelt-e az a gyönyörű szőlő, és milyen vegyszerekkel kezelték, hogy “túlélje” a hosszú utazást és raktározást, amely a boltokban történő kihelyezést előzi meg.

Sajnos a vegyszeres kezelések mellett ma hazánkban az EU előírásoknak megfelelően engedélyezett az élelmiszerek ionizáló, radioaktív sugarakkal történő kezelése tartósítás céljából, de kizárólag fűszerek, fűszerkeverékek és szárítmányok esetében. Az Unió egyes országai maguk döntenek, mely élelmiszerekben engedélyezik ezt a tartósítási technológiát. Jelezni kell azonban, hogy “sugárkezelt vagy ionizáló energiával kezelt” készítményről van szó (Magyar Élelmiszerkönyv, 1-2-1999/2).

Magyarországon először 1972-ben értékesítettek kereskedelmileg besugárzott élelmiszert (burgonyát). 1972 óta 25 különféle besugárzott élelmiszer, illetve adalékanyag csoport került a kereskedelembe, a fogyasztóhoz. Az Agroster Besugárzó Vállalat évente mintegy 800-900 tonna élelmiszert kezel ionizáló sugárzással, ennek jelentős része különböző fűszer, ami egyrészt a húsiparban kerül felhasználásra, másrészt a kiskereskedelem értékesíti.

1982 óta nagy mennyiségű parafadugót sugároztak be, az 1990-es adatok alapján 20 millió darabot. A besugárzott ételek érzékszervi szempontból jó minőségűek voltak, 5 tonnát értékesítettek kereskedelmi forgalomban.

A gyümölcsök közül a szamóca, a cseresznye és a meggy tárolhatósági ideje volt meghosszabbítható 2-3 szorosára 2 kGy (kiloGray) dózissal.

Az alma és a körte a kalciummal kombinált kezeléssel (1kGy) volt eredményes. A csiperkegomba (2,5 kGy) besugárzása rendkívül sikeres, mivel a kalap kinyílását és az öregedést meg lehet akadályozni.

Az alma és a körte a kalciummal kombinált kezeléssel (1kGy) volt eredményes. A csiperkegomba (2,5 kGy) besugárzása rendkívül sikeres, mivel a kalap kinyílását és az öregedést meg lehet akadályozni.

A világon elsőként Magyarországon importáltak és értékesítettek besugárzott élelmiszert (vöröshagymát) 1986-ban. A közép-európai térségben Magyarország kiemelkedő eredményeket ért el az élelmiszer besugárzás terén, mind a kutatást, mind a megvalósítást tekintve, a szervezett kutatásoktól számított 25-30 évet elemezve. Eredményeinket számon tartják az egész világon, mindezekre a mai napig is hivatkoznak.

A gammabesugárzás során víz bomlik fel, amely minden élő szervezetnek, így a legtöbb élelmiszernek is az alapanyaga. A folyamatban többek között hidrogénperoxid keletkezik, amely igen agresszív tartósítószer.
Ennek az anyagnak a használata a legtöbb országban tiltott.
Ugyanakkor a reakcióképes vegyületek az élelmiszer összes összetevőjével is reakcióba lépnek.
Ma már terjedelmes táblázatok szólnak az (eddig azonosított) újonnan képződött vegyületekről, amelyek közt jó néhány károsítja az örökítő anyagot, vagy elősegíti a rák kialakulását. Az élelmiszerekben vagy az ellenőrző rendszerekben ugyanakkor még mindig találnak új, ismeretlen sugártermékeket. Az élelmiszerekben okozott változások mellett életfontosságú tápanyagok veszteségével is számolni lehet.

Elsősorban az A, B1, B12, C, E, K vitaminok sérülnek. Ha ilyen besugárzott élelmiszert megfőzünk vagy sütünk, a hőhatás által (is) okozott vitálanyag veszteségek összeadódnak. Újabban költséges kombinált eljárásokkal igyekeznek az élelmiszerben történő változásokat a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni.

Jelenleg a következő eljárásokkal kísérleteznek, illetve alkalmazzák őket: hideghatás (-40 C°), hőhatás (70 C°), vákuum, nyomás, UV-sugárzás, mikrohullámok és infravörös sugarak.
Kémiai segédanyagként a következőket ajánlják: tartósítószer, antioxidáns (elsősorban a sugáríz miatt), adalékanyagok pl. foszfát, nitrit, antibiotikumok és gombaölők rothadás ellen.

Összesítve kínos beismerése ez egy olyan eljárás kudarcának, amelynek eredeti célja az élelmiszerek adalékanyag nélküli tartósítása lett volna.
Hazánkra vonatkoztatva, teljesen érthetetlen módon a “Superbrand” Herbária gyógynövényteák között is megtalálhatóak az ionizáló energiával kezelt termékek.˝

Folytassam?

3 megjegyzés:

  1. Hát ez megdöbbentő! Két részletben olvastam az írásodat.Jó sokat körmölhettél, mire kész lettél vele. Üdv. Mária

    VálaszTörlés
  2. El is fáradtam, mire a végére értem.
    Viszont sajnos nem lesz jobb sajnos.
    Ti elhiszitek azt, hogy a H1N1 vírus csak gy magától elszabadult.
    Ez is egy üzlet.
    Van mire fel vakcinát gyártani.

    VálaszTörlés
  3. És még messze nincs vége :(
    Valószínűleg szerdán folytatom.

    PI-nek igaza van! Sőt, lehet, hogy a valóság még durvább.

    VálaszTörlés