2009. november 30., hétfő

Szép zöld világ

A szárazföldek 1 százalékán megtermelhető lenne a világ 2030-ra várható energia-szükségletének fele, ha a világ országai hajlandóak lennének környezetbarát energiatermelési módokra átállni - állítja két amerikai kutató tanulmánya.

Szél- és napenergiából is a szükséges mennyiség többszöröse áll rendelkezésre nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is. Az átállásnak vannak nehézségei (például néhány anyag ritka előfordulása és a nagy költségek), de nem csak a környezetszennyezést, hanem az energiapazarlást is csökkentené.

Az energiafogyasztás környezetbaráttá tételéről már sokan gondolkodtak, legutóbb a Stanford Egyetem szakemberei rangsorolták az energiaszolgáltató rendszereket aszerint, milyen a hatásuk a globális felmelegedésre, a légszennyezésre, a vízkészletekre,
a földhasználatra, az élővilágra. Azt találták, hogy mindent összevetve a szél-, a nap-, a geotermikus, a hullám- és a vízenergia a legtisztább - ezeket együtt WWS- (wind-water-sun) energiaforrásoknak nevezik.
A nukleáris energia vagy a bioetanol környezetileg ezeknél mind rosszabb besorolást kapott csakúgy, mint a hagyományos fosszilis energiaforrások, a kőolaj és a földgáz. Az is kiderült, hogy a WWS-energiákkal újratöltött elektromos akkumulátorral és hidrogéncellával hajtott járművek használatával nagyrészt felszámolható lenne a szállítmányozás, közlekedés okozta légszennyezés.

Mark Z. Jacobson, a Stanford Egyetem környezetmérnö-ke és Mark A. Delucchi, a Kaliforniai Egyetem davisi részlegének közlekedéstechnológus kutatója a Scientific American októberi számában arra vállalkozott, hogy bemutassa, miként cserélhető le a világ teljes energiafelhasználása kizárólag tiszta szél-, víz-, nap-, illetve geotermikus energiára nem később, mint 2030-ig.

A kutatópáros elméleti felvetésében csak olyan technológiákkal számolt, amelyeknél nincs szükség komoly méretekben hulladékelhelyezésre, nem fokozzák a terrorizmus veszélyét, már ma rendelkezésre állnak, alig járnak üveházhatású gáz-kibocsátással és egyéb légszennyezéssel, s igaz ez teljes életciklusukra, a megépüléstől a működésen át az üzemen kívül helyezésig. Emiatt nem számoltak a bioetanollal, a nukleáris energiával, sem a szén-dioxid-leválasztás technológiájával. Tervükben a szén és a földgáz helyett a WWS-energiák biztosítják az elektromos áramot a fűtéshez, főzéshez, a közlekedés pedig akkumulátoros és üzemanyagcellás járművekkel történik.

Hatalmas készletek

A Földön az amerikai energia-információs szolgálat adatai szerint bármely pillanatban maximális fogyasztás mellett mintegy 12,5 TW (terawatt=1012 watt) energiát használunk fel. Az intézet becslései szerint 2030-ra ez az igény várhatóan körülbelül 16,9 TW-ra nő. Ha a teljes energiaellátást WWS-energiákkal oldanánk meg (tehát kizárnánk a fosszilis üzemanyagokat, a biomasszát és az atomenergiát), hatalmas fogyasztást spórolhatnánk meg: a globális energiaszükséglet mindössze 11,5 TW lenne - állítják Jacobsonék. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a villamosítás a legtöbb esetben hatékonyabb energiahasznosítással jár. Míg egy jármű mozgásához a felhasznált benzinből származó energiának például mindössze 17 - 20 százaléka hasznosul (a többi hő formájában elvész), egy elektromos jármű esetén ez az arány 75 - 86 százalék. Ha a váltás nélküli 16,8 TW-os fogyasztással számolunk, a WWS-energiák ezt az igényt is bőven ki tudnák elégíteni. Mások és saját számításaikra alapozva a kutatók azt állítják, hogy a globális rendelkezésre álló szélenergia 1700 TW, a napenergia 6500 TW kapacitással bír.

Ha mindebből leszámítjuk azokat a helyeket, ahol nyilvánvalóan nem leszünk képesek hasznosítani ezeket a forrásokat, például a nyílt tengereken, magas hegységekben vagy természetvédelmi területeken, vagy ahol kevés szél fúj, még mindig marad 40-85 TW szél- és 580 TW napenergia - mindkettő egyenként is messze több, mint a pillanatnyi teljes enerigaigényünk. A helyzet most viszont az, hogy a szélből mindössze 0,02, a napsütésből 0,008 TW teljesítményt használunk: a különbség óriási kihasználatlan potenciált jelent.

Az adatok első hallásra talán meglepőnek tűnnek, pedig nem csak globálisan, Magyarországon is ez a helyzet.
A Magyar Tudományos Akadémia megújuló energia technológiákkal foglalkozó részlegének 2007-es adatai szerint napenergiából a felhasznált mennyiség körül-belül 30-szorosa, geotermikus energiából 14-szerese, szélenergiából 13-szorosa, vízenergiából 7-szerese áll rendelkezésre. "Hogy a beérkező napsugárzás jóval nagyobb, mint amennyit fogyasztunk, Magyarországra nézve egyértelműen igaz" - mondta Kohlheb Norbert, a Szent István Egyetem megújuló energiaforrásokkal foglalkozó munkatársa. Ha például az ország területének csak azon 1 százalékával számolunk, ahol a városokban lehetne közvetlen módon napenergiát hasznosítani, napkollektorral (60%-os hatásfokkal kalkulálva) akkor is 4050 PetaJoule (1 petajoule = 1015 joule), napelemmel (15%-os hatásfok mellett) 1013 PJ energia köthető meg. Tekintve, hogy az ország teljes energiafelhasználása a 2007-es adatok szerint 1125 PJ volt, mindkettő tekintélyes mennyiségnek mondható. Mivel itthon is a hálózati elektromos energia árának gyors növekedésével számolhatunk, a napelemes villamosenergia-termelés akár már rövid időn belül is versenyképes alternatíva lehet - magyarázza Kohlheb Norbert. Ennek azonban a jelenlegi magas beruházási ár mellett az energia drága tárolása is gátat szab.

Megéri ekkorát váltani?

A kutatók számításai szerint igen. Az alternatív energiák ára a következő két évtizedben akár a felére is csökkenhet, míg a hagyományos üzemanyaghordozóké várhatóan nőni fog. A szélenergia például már ma is annyiba vagy kevesebbe kerül, mintha ugyanennyi energiát egy új szén- vagy gázalapú erőmű állít elő, a jövőben pedig várhatóan ez lesz a legkevésbé költséges forrás. A napenergia, bár jelenleg viszonylag drága, 2020-ra már versenyképes lehet.

2009. november 26., csütörtök

Ha a Földnek gyűrűje lenne

Mit látnának a világ nagyvárosaiból, ha a Földnek gyűrűje lenne? Meghökkentő képek gyönyőrű zenével.

2009. november 17., kedd

Hogyan tisztíthatjuk környezetbarát módon és olcsón fémtárgyainkat?

A fémtisztító szerek a fémáruk korróziós rétegének eltávolítására szolgálnak. Tisztításuk részben mechanikai hatáson (dörzsölő anyag, például kaolin, krétapor), részben pedig a vegyi oldóhatáson (felületaktív anyag, például a szalmiákszesz, az oxálsav) alapszik. Gyakran ammóniát is tartalmaz, amely tartós belélegzéskor egészségkárosodást okoz.
Helyettük nézzük Az Ökoszolgálat krajcáros tippjeit!

Ezüst tisztítása: egy edénybe tegyünk maréknyi mosószódát és félökölnyi összegyűrt alufóliát. Tegyük közé a tisztítandó ezüstöt és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje a tárgyakat. A szennyeződés kicsapódik és az alufóliára rakódik le.
A mosószóda (nátrium-karbonát) általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószer. Igen kis mennyiség is elegendő belőle.

Króm: a tisztítószerek könnyen megtámadják a krómtárgyakat, ezért ezeket célszerű almaecetes ruhával tisztítani, fényesíteni. A krómozott mosogatót alkoholba mártott ronggyal is tisztíthatjuk. Ne feledjük a művelet végén tiszta vízzel kiöblíteni és száraz ronggyal kitörölgetni a felületet

Sárgaréz: ha a réztárgy nagyon piszkos, készítsünk egyenlő arányban kevert ecetből, sóból és lisztből tisztítómasszát. Átdörzsölés után alapos mosás szükséges! Rézedényeinket fényessé varázsolhatjuk, ha felületüket egy nyers vöröshagymával alaposan átdörgöljük.

Vörösréz: a korrodált részeket aludttejjel távolíthatjuk el. Mosogatás után a tárgyat szárazra kell törölni! A vörösréz edényeket sós ecettel is tisztíthatjuk.

Alumínium edényeinket csillogóvá tehetjük, ha almahéjat főzünk bennük.

A sütés végeztével vas palacsintasütőnket mossuk el, töröljük szárazra, majd kenjük be olajjal, hogy a rozsdásodást megakadályozzuk. Használat előtt újra mossuk el, hogy az olajréteget eltávolítsuk. Ha odaégett benne az étel, hintsük be az alját sóval, hagyjuk állni egy-két óra hosszat; ezután már könnyen tisztítható.

2009. november 13., péntek

Megfejtették a porcicák titkát

A University of Arizona egyetem kutatói átfogó vizsgálatot végeztek arról, hogy mennyi por és egyéb szennyező anyag jut be egy átlagos lakásba, és ott mi történik velük. Arra jutottak, hogy a por és a kosz nagy része nem az emberek cipőjéről vagy ruházatáról kerül a lakásba, hanem egyszerűen beszáll az ablakon. A levegőben szálló porban fellelhetőek elhalt bőrsejtek, a talajból származó föld és homok, a légszennyezésből származó részecskék, amelyek akár mérgezőek is lehetnek.

A kutatók bonyolult számítógépes szimulációt dolgoztak ki a por viselkedésének modellezésére, ami figyelembe vette az adott lakás elhelyezkedését, a benne lakók számát és életstílusát, az amerikai U.S. Environmental Protection Agency szervezet adatait felhasználva.

A szimuláció (aminek tanulságait az Environmental Science & Technology című szaklapban írták le a tudósok) megmutatta, hogyan gyűlnek össze a szennyező anyagok a a jól ismert porcicákká, és a kutatók reményei szerint az eredmények segítenek majd a higiénikusabb otthonok és munkahelyek kialakításában, hiszen pontosabban tudják meghatározni, milyen gyakran kellene takarítani egy-egy helyiséget.

2009. november 8., vasárnap

A ragyogó, illatos WC 5 titka

Bármennyire kellemetlen, a WC tisztítása kikerülhetetlen része a házimunkának. Praktikáinkkal azonban gyorsan és hosszú időre elláthatod a baját.


A fürdőszoba mellett a WC árulkodik a legjobban arról, mennyire vagy igényes és kényes a tisztaságra. Egyszerűnek tűnik gondolkodás nélkül megvásárolni a sokat reklámozott, drága tisztítószereket és illatosítókat, pedig van ezeknél sokkal jobb módszer arra, hogy mindig ragyogóan tiszta legyen a WC. Próbáld ki a jól bevált házi szereket, melyek a pénztárcádat igen, a koszt viszont nem kímélik!

Duguláselhárítás elegánsan

Mielőtt a vízkő vagy a különböző szennyeződések eltávolításába fognál, győződj meg arról, hogy megfelelően átjárható a WC lefolyócsöve. Ha a víz a kelleténél lassabban folyik le, érdemes alaposan kitisztítanod, ne várd meg, hogy teljesen elduguljon. Egy nagyobb tölcsérrel juttass közvetlenül a lefolyóba fél pohár bóraxot, és lassan önts utána két pohár forrásban lévő vizet. Hagyd hatni a keveréket 15 percig, majd öblítsd le. Hasonlóan eredményes módszer, ha egy pohár ecet után öntesz forró vizet a csészébe, így egy csapásra a kellemetlen szagoktól is megszabadulhatsz. Ha fél pohár sót teszel a lefolyóba, majd felöntöd két pohár forrásban lévő ecettel, majd az egészet leöblíted forró, végül hideg csapvízzel, szintén gondoskodhatsz a lefolyóról. A módszereket megelőzésképpen is bevetheted kéthavonta.

Tisztítás és fertőtlenítés

Praktikusan Örök probléma, hogy miként lehet egyszerre fertőtleníteni és fényessé varázsolni a WC-csészét úgy, hogy közben ne kelljen aggódnod a veszélyes vegyszerek miatt. A megoldás egyszerű: súrold ki a csészét fél pohár bórax és három és fél liter víz oldatával. Ha elfogyott otthon a tisztítószered, és bórax sincs kéznél, a szájvíz is csodákra képes. Önts fél pohár alkoholos szájvizet a WC-csészébe, hagyd negyed óráig állni, majd kefével súrold ki a kagylót, és öblítsd le. A szájvíz, amellett, hogy megöli a kórokozókat, a WC-t is ragyogóan tisztává varázsolja.

Ha egyszerre szeretnéd kitisztítani a tartályt és a kagylót, önts havonta egyszer fél doboz szódabikarbónát a tartályba, hagyd benne éjszakára, majd reggel néhányszor húzd le a WC-t.

Fortélyok a csillogó porcelánért

Ha a sok próbálkozás ellenére sem látod olyan fényesnek a WC-kagylót, mint újkorában, akkor alaposan súrold ki hígítatlan ecettel, majd öblítsd le tiszta, hideg vízzel. Ezzel minden maradék szennyeződést eltávolítasz. A teljesen kifakult és megkopott felület fényét pedig egy speciális házi oldattal adhatod vissza. Keverj össze fél pohár ecetet, fél pohár ammóniát és fél pohár bóraxot három és fél liter meleg vízzel. Ezzel súrold ki a csészét, majd alaposan öblítsd le hideg vízzel.

Illatos csésze, egyszerűen

A tiszta és friss illatú WC-csésze titka nem más, mint az ecet. Önts belőle két pohárral a kagylóba, hagyd hatni éjszakára, majd reggel öblítsd le. Ha ezt a műveletet minden héten egyszer, rendszeresen elvégzed takarítás közben, a csúnyán elszíneződött vízkőgyűrűnek is örökre búcsút inthetsz - és ne feledd, hogy az ecet is fertőtlenít.
A friss illat szódabikarbónával is könnyen elérhető. Válassz ki egy szép, díszes tálkát, szórd bele a fehér port, majd helyezd a tartály tetejére. A hatást fokozhatod, ha a szódabikarbónához keversz egy keveset kedvenc fürdősódból is.