2009. július 15., szerda

Folteltávolítás egyszerűen

A folttisztítás alapszabályai

Amennyiben lehetséges, a keletke-zése után minél hamarabb hozzá kell látni a folt eltávolításához.
Kerüljük a forró víz használatát, mert ez által csak beleégetjük a foltot a textíliába. Ha rögtön nem sikerül kiszedni, akkor többször meg kell ismételni a műveletet. Olyan szert érdemes használni, amelyikben a folt oldódik, ezért jó tudni, mi okozta a foltot és milyen anyagon. Ha már régebbi a folt és nem ismerjük az eredetét, akkor előbb végezzünk próbatisztítást egy kevésbé látható helyen.

Mit mivel?

Bogyós gyümölcsök nyomai – a foltot azonnal tejbe vagy savóba kell áztatni. Akkor is kijön, ha szappanos vízben mossuk, majd bedörzsöljük citromlével, ezután kiöblítjük.
Frissen lecseppentett fehérbor – szódavizes átöblítéssel hamar kijön.
Vörösbor – foltját azonnal bőségesen be kell szórni sóval. Ezután csepegtessünk rá citromlevet, majd néhány óra múlva hideg vízben mossuk ki az anyagot.
Viaszfolt – várjuk meg amíg a viasz megszilárdul, utána már könnyen kiszedhető.
Fűfolt – többszöri glicerines dörzsöléssel ki lehet venni.
Rágógumi – ha a rágógumi foltos anyagot műanyag zacskóban betesszük a mélyhűtőbe, a szennyeződés nagyjából fél óra múlva könnyedén kidörzsölhető.
Illatszerek maradványai – dörzsöljük be glicerinnel, hagyjuk állni három-négy órát, majd szappanos hideg vízben mossuk ki.
Izzadságszagú ruhadarab – áztassuk langyos vízben, amelybe előzőleg egy csésze ecetet vagy egy maroknyi szódabikarbónát tettünk.
Kávéfolt – tojássárgájával kevert langyos vízzel dörzsöljük meg. Az is jó, ha először hideg vízzel, aztán ecettel mossuk ki, majd kiöblítjük a ruhát.
Mustárfolt – glicerines ronggyal megdörgöljük, majd hagyjuk állni néhány órát, azután kimossuk szappannal és hideg vízzel.
Rozsdafolt – a ruhát áztassuk savanyú tejben vagy citromlében, és dörzsöljük be sóval, majd tegyük ki tűző napra száradni és csak ezután mossuk ki.
Rúzsfolt – hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöljük be, majd mosószódával mossuk ki.
Vérfolt – a ruhát hideg, sós vízben áztassuk tíz percig, majd mossuk ki szappannal. Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és hintőport, esetleg keményítőt és lisztet egy kis vízzel. A pépet hagyjuk rászáradni a foltra, majd keféljük ki.

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm a dícséretet. Egy egész éjszakám van benne, de azt hiszem megérte.

    VálaszTörlés
  2. Nekem nem sikerül a sablon változtatás. Nagyon béna vagyok, de most már egy programozót fogok megkérni, hogy segítsen. Ha egyszer megmutatják, hogy hogyan kell azt már többet nem felejtem el. Valóba jó lett. Most szeretnék még kettő blogot indítani és már megvan rá a két jó sablon, de nem tudom megváltoztatni.Üdv. Mária

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem egyáltalán nem vagy béna és programozó sem kell a változtatáshoz. Én úgy csináltam, hogy a meglévő formához keresgettem egy olyan sablont, amelyik a leginkább illett hozzá és a finombeállításoknál addig próbáltam végig minden variációt (betűforma, szín, stb.), amíg úgy nem éreztem, hogy ez az igazi. A fejléc háttere pedig úgy készült, hogy egy nagyobb képből kivágtam egy nekem tetsző darabot és átméreteztem a megfelelő nagyságúra. Jó kis türelemjáték, de megéri! Sok sikert az új blogjaidhoz!

    VálaszTörlés